Ma éppen 117 éves a kezdetben játékkártyákat, majd 1983-tól konzolokat gyártó cég. Ezúton szeretnék boldog születésnapot, és még sok szép évet kívánni. Boldog születésnapot Nintendo!
Ezt is megéltük. Hivatalosan is bejelentették a Nintendo Wii nyitóárát és megjelenését. Japánban december 2-án 25000 yen-ért lehet majd hozzájutni a kis kütyühöz(Az európai részletek még váratnak magukra).
*Update 1* Megérkezett az amerikai árszabás is: november 19-én lesz a konzol elérhető 249.99$-ért. A wiimote kiegészítő 39.99 dollár a nunchuck pedig 19.99 dollár lesz.
*Update 2* A Wii Sports az alapcsomag részét fogja képezni az amerikai kiadású Wii-nek.
*Update 3* Végül a számunkra legfontosabb: Európában a Wii 249 euróért lesz elérhető december 8-án, és nálunk is tartalmazni fogja az alapcsomag a Wii Sports-ot.
A Ubisoft bejelentette, hogy a Splinter Cell negyedik része, a Double Agent is ott lesz a startjátékok között. A Wii verzió PS2 és Gamecube alapokra épül, de fejletteb külsővel és javított játékmenettel fog rendelkezni. Ezzel a bejelentéssel már tízre(!) nőtt a hivatalosan bejelentett Ubisoft nyitócímek száma.
A képek a Nintendo Wii verzióból származnak.
Ui.: Jubileumi 100. hír!
A szeptemberi Official Nintendo Magazine-ban jelentek meg ezek a képek, amelyekre leleményes emberek egyből le is csaptak beszkennelték, és világ körüli útra küldték. Hála ezeknek az embereknek most már itt is megnézhetitek. A megjelenés pedig 2007 első felében lesz majd esedékes.
Nehezen kezdtek el szállingózni a GC-n készült videók, de most... Van egy videó a Carbon-ból 3 a BW2-ből, kettő az új Mario Strikers-ből és szintén kettő a Red Steel-ből. Jó videózást!
Érkezett néhány kép a csak zárt ajtók mögött kipróbálható Need for Speed: Carbon-ból. A képek miősége nem az igazi, de az ,már most leszürhető, hogy igencsak jól fog kinézni. Az irányítása a Exite Truck-hoz hasonló módon történik(a kontroller jobbra-balra döntése).
Kellemes, új képek érkeztek a Red Steel című, első személyű akciójátékból. Egyre pofásabb...
Néhány friss kép és videó az LGC-ről:
A Nintendo ma hivatalosan is bejelentette az eddig csak pletykaként létező új Mario Strikers epizódot Mario Strikers Charged néven, és a Battalion Wars Wii változatát. A bejelentéssel együtt képek is érkeztek:
Mario Strikers Charged:
Battalion Wars Wii:
A nemrég névváltáson átesett, most már Sonic and the Secret of the Rings-ből érkezett egy trailer egyenesen az LGC-ről.
Néhány kép a Nintendo standjáról a Plays-France.com embereitől:
23-án kezdődik és 25-ig tart Európa legnagyobb játékshowja, a lipcsei Games Convention. A Nintendo "Wii prove our promise" fantázianevű rendezvénye helyi idő szerint holnap 10:15 - 11:15-ig tart. Stay tuned!
A kamerák képéhez erre tessék.
Nem nagyon szoktunk pletykákat hírezni, de ezt muszáj. Ugyanis úgy hírlik a szívem (egyik) csücskéből az elkövetkendő N gép is kap, név szerint a Burnout 5-ből.
Ui.: Mindenkitől bocsánatot kérek ezekért a nagy kimaradásokért, de hát ugye nyár van.
Az Ubisoft végre bejelentette, mi az a másik 5 játék, ami a Red Steel-en és a Rayman-en kívül készül. A lista a következő játékokat tartalmazza:
Far Cry
Blazing Angels: Squadrons of WWII
Monster 4×4 World Circuit
Open Season
“We’re thrilled that Ubisoft will be unveiling Wii versions of both exclusive new IP and established franchises. Bursting with creativity, innovation and unadulterated fun, these Ubisoft games embody the qualities that will make Wii a huge hit with gamers new and established, young and old,”- mondta Reggie a Nintendo amerikai elnöke
Első Monster 4×4 World Circuit képek
Egy új Rayman Raving Rabbids kép
Mert Red Steel-ből sohasem elég. 2 új screen:
Az augusztus 23-27. között megrendezett Games Convention-on a Nintendo előreláthatólag 5 új címet fog bemuatatni Wii-re.
Forrás
A kiadók nem pihennek. Sorra jönnek ki az újabbnál-újabb képek a közeljövőben megjelenő játékaikból:
Red Steel:
Elebits:
Trauma Center-Second Opinion:
Spongebob Squarepants:
Érkezett néhány új kép:
Érdekes lista, nagyszerű kínálat. Így tudnám röviden jellemezni a Game Crazy-nek most az internetre kikerült listáját. Számomra leginkább a Disaster: Day of Crisis Novemberi megjelenése a legmeglepőbb. Lista alant.
Katt a képre
A Killer7 készítőinek új játéka! Eredetileg az E3-on szerették volna bemutatni ezt a videót, de mint tudjuk a jó munkához idő kell. De mostanra beérett ez a három és fél perces csoda. A megjelenés egyenlőre 2007 nyarára várható.
Update: A videót idő közben eltávolították, de még elérhető a youtube rendszerén.